Cégek, vállalkozások

Cégek, vállalkozások informatikai személyi edzője!

Előfordult már Önnel, hogy számítógépe furcsa “tüneteket” kezdett produkálni, pont a legrosszabbkor?
Persze ilyesmi soha nem történik jókor, épp egy fontos pályázat leadásának határideje előtt 1 nappal, vagy azzal a géppel történik ez, amelyiken a számlázó program is fut…

Ezt nem fantázia kérdése fokozni, ha kicsit belegondolunk, hogy mennyi fontos anyagot, megrendelést, dokumentumot, adatbázisokat, referencia képeket, e-maileket tartunk a gépünkön, mely egyetlen pillanat alatt a semmivel lehet egyenlő a fenti furcsa tünetek miatt.

Irány a szerviz, a gép első gyanús rezdülésére!?
„… a sok kábel és csatlakozó, ami miatt úgy tűnik a gépet megmozdítani sem tudom, pláne nem a szervizig elvinni.”

Mikor vinné a szervizbe a hiba gyanús gépeket?
„Mióta saját magam főnöke vagyok semmire nincsen időm, sokkal kevesebb időt töltök a családommal is, mint amennyit szeretnék…”

„A nap végén végzem az adminisztrációt is, ilyenkor rajtam kívül már nem dolgozik senki…, napközben semmire nincs időm, pláne nem szervizbe szaladgálni.”

Megoldások, azaz ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a szerviz megy a számítógéphez?

„Állandóan problémám volt, és egyszer engedtem a szomszéd kis srácnak hozzányúlni, ez kb. 20 perccel azelőtt volt, hogy megbántam volna. De egy ilyen kis vállalkozásnak nem futja saját informatikusra.”
Valóban, ez nem az Ön hibája!

Az 1-15 számítógéppel rendelkező vállalkozásoknak nem éri meg tartani egy külön embert erre a karbantartási feladatra, de Önnek ezentúl a szomszédokat bőven elég a sorozatban figyelnie- ha minket hív.
2 megoldásunk is van:

  • a havidíjas karbantartás (rendszeres mentéssel)
  • S.O.S. segítség (rohamkocsis kiszállással).

Mit kap Ön, ha havi díjas karbantartási szolgáltatásunkat választja?

  • 1 saját, házi informatikus előnyeit, aki biztosítja gépei üzembiztos működését, ugyanakkor nem Önt terheli az alkalmazottal járó költség.
  • A számítógépei jó, munkára kész állapota állandósul- pont mint ha Ön mostantól nem csak a konditerembe járhatna, hanem saját személyi edzője lenne.
  • Nyugodt álmokat, hisz biztos lehet benne, hogy a számítógépén tárolt adatai mindig meg lesznek, mert archiválva átadjuk Önnek.
  • Kényelmet, mert meg sem kell mozdítania a gépet, azért, hogy egy szakember megnézze. Havonta egyszer, előre egyeztetett időpontban szakértő kollégánk, házhoz megy Önhöz.
  • Könnyen számítható, havi díjas költséghatékony megoldást problémájára, mert a rendszeres karbantartással a nagyobb problémák és az ezzel járó hirtelen -nagy kiadások elkerülhetőek és
  • Verseny előnyt a konkurenciához képest: mert ők még mindig magukra, meg a szomszéd kis srácra vannak utalva.
  • Folyamatos és kockázat mentes munkavégzést, hisz a karbantartott számítógépek nem jelentenek Önnek kockázatot. Nem kell számolnia a lekésett határidők, a ki nem számlázott munkák, a nyilvántartások… kockázatával.
  • Időt a családjára és a hobbijára: hisz a számítógép szállítása kevés rutinnal sokkal hosszabb időt vesz igénybe, valamint újabb probléma forrása lehet az, hogy a szállítás során a gépen különböző beállítások módosulhatnak. A probléma mentes újraindításhoz ezek visszaállítása szükséges.
  • A helyszínen a szakértő elvégzi a programok telepítését, frissítését.
  • Gondot fordítunk a számítógépek fizikai tisztítására, hiszen ezek elhanyagolása az Ön gépében károkat okozhat.
  • A felmerült „tüneteket” kezeljük, javítjuk. Az adatrendezést, töredezés mentesítést elvégezzük.
  • Helyszíni személyes konzultációt biztosítunk, egyéb informatikai kérdésekben.
  • Telefonos, vagy emailos konzultációra is biztosítunk lehetőséget: háromszor van erre Önnek lehetősége.

Mit kap Ön, ha S.O.S. segítségünket, rohamkocsis kiszállással veszi igénybe?

  • Rohamkocsis kiszállást: a hiba bejelentését ill. az Ön telefonos megerősítését követően szakértőkollégánk azonnal a helyszínre, Önhöz indul.
  • S.O.S. segítséget: az elvárható leggyorsabb módon megkezdjük a számítógépén kialakult vészhelyzet javítását és a károk enyhítését, az adat mentéseket, javítást.
  • Kényelmet, mert meg sem kell mozdítania a gépet, azért, hogy egy szakember a lehető leggyorsabban meg kezdje az esetleges kárenyhítést, javítást.
  • Stressz mentes határidős munkákat és adminisztrációt, mert Ön már biztos lehet benne, hogy van, akihez bátran fordulhat, ha számítógépe nem rendeltetés szerűen működik.

Árak:

Kiszállási díj: 1500+áfa/db

Óradíj: 3900+áfa/óra

Az árak az áfát nem tartalmazzák. Az első óra mindig teljes, ezen felüliek félórás bontásban kerülnek felszámításra.

Havi díjas szolgáltatásunk egyedi megállapodás szerint.

A szerviz házhoz megy!

Kérjen egyedi ajánlatot
  1. (szükséges)
  2. (e-mail kötelező)
  3. (szükséges)
  4. (szükséges)
  5. Captcha
 

Mesterszaki